A regény lázadása

Ha a gépek fel tudnak lázadni, akkor bizony egy regény is fel tud kelni az alkotója ellen. Bár, az utóbbi kevésbé érdekes, hogy kasszasiker legyen a mozikban.

A regényem eléri, hogy minden nap kikeljek az ébresztő előtt az ágyból, és a reggeli kávé közben ne a megszokott oldalakat böngésszem végig, hanem a leveleimet. Szerinte minden esély meg van arra, hogy este 11 és reggel 6 között fog írni nekem az egyik kiadó: Tisztelt Szerző! Reméljük nem ébresztettük fel a késői levelünkkel, de olyan érdekes volt az írása, hogy egyszerűen nem tudtuk abba hagyni. Ha olvassa, akkor rögtön válaszoljon nekünk vissza!

Nos, ez még egyszer sem fordult elő. De az elmúlt hetekben minden reggelem így indul. Utána öt percenként frissítem a leveleimet. Amit korábban elterveztem, hogy milyen novellákat fogok megírni, szinte sehogy sem haladtam. Egy-két bekezdés után hagyom a fenébe az egészet. Szerencsére nem töltöm haszontalanul a napjaimat, mert a munka, a tanulás és az olvasás megment attól, hogy állandóan a regényemen gondolkozzak, hogy mikor is fognak rá válaszolni.

 

Leave a comment